C.S.Lewis, akit újra és újra felfedezek magamnak most már vagy 2-3 éve (ez nem sok tudom, de azóta ismerkedem vele, és bizony nem a Narnia krónikái volt, amit legelőször olvastam tőle, hanem a “Szeretet négy arca”). Amióta csak tudom, ki volt ő, milyen volt az élete, valami halovány irigység van bennem, olyan kedves módon, de van, mégpedig ilyen formában: “Bizony, bizony ezek ketten Tolkiennel… micsoda beszélgetések lehettek azok!”

Amit a legutóbb olvastam, az egy rövidebb írása, itthon “A nagy válás” címmel adták ki. ‘The Great Divorce’ in English. Egy álom. Ez az alcíme. Fantasztikus. Zsibongató. Lelkesítő. Csodálatos mese. Ezért nem tudtam éjjel aludni, mert alig múlt éjfél, amikor befejeztem, de hát micsoda idő- és tér-utazás, kérem szépen, nem lehet utána csak úgy hopp! álomba szenderülni… hihetetlen jó írás. Egyszerű, de mégis magvas. Akik pedig sokat gondolkodnak arról, milyen lehet a túlvilág, azoknak különösen ajánlott. Eszembe jut most Hamvas Béla “Túlvilági útikalauz” c. esszéje is, de az egészen más. (Hamvas Béláról máskor, később, majd).

C.S.Lewis ezen írásában van valami megfoghatatlan ragyogás, olyan fény, amellyel az igazán fontos igazságok szoktak át-meg-átsejleni a sorok között, bizonyos írásokban. Csodálatosan szép. Lényegében Liz Gilbert azon állításához közeledik, hogy a tehetség kívülről, “Istentől” származik. És igazán jól megvilágítja azt, ami nemrég történt a keresztény liturgia szövegében: ugyanis az átváltoztatásnál egy szót módosítottak, azért, mert ahogy most mondják az közelebb áll a héber eredetihez. Ezt én ellenőrizni nem tudom, nem tudok héberül. Ez az a rész, amit korábban úgy szólt: “Vegyetek és igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé. Ez a vér értetek és MINDENKIÉRT kiontatik a bűnök bocsánatára.” Egy ideje így szól: “Vegyetek és igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé. Ez a vér értetek és SOKAKÉRT kiontatik a bűnök bocsánatára.”

Tehát nem mindenkiért. Sokakért. Nem mindenkiért. Ezen kérem meg lehet botránkozni. Ezt Lewis is említi a könyvben. De nem érdemes. Mert mindenki maga választja meg, igen, MINDENKI SAJÁT MAGA DÖNT arról, hogy az üdvöt választja-e, avagy sem. És erről szól a könyv is: nem mindenki TUDJA az üdvöt választani. Mert az üdv, mielőtt jó lesz, a legtöbbször nagyon tud fájni. Mert ott nincs fokozatosság, ott választani kell, vagy igen, vagy nem, és punktum. Ez ilyen egyszerű. Bár amikor be vagyunk falazva álomképeinkbe, életünk különböző állapotaiba, fájdalmakba, akkor nem látjuk, hogy hol dönthetnénk. Mégis, hihetetlenül felemelő EZ a szabadság. Óriási, ahogy Lewis tanít. Mindenkinek melegen ajánlom… sokáig zeng ez a gyönyörűen szóló akkord.