Veszendőben van. Veszendőbe megy. Kár belé! A szó… (cool-túra)

Egyszóval, ha 29 éves valaki, azt hiszem, a tisztelet akkor is kijár neki. Mondjuk minimális szinten akkor, ha egy adott szolgáltatóval találkozik, teszem azt taxisofőrrel, példának okáért. És még akkor is, sőt kiváltképp akkor, ha az illető 29 éves személy hölgy, de még akkor is bizony, kedves polgártársak, ha ez a 29 éves hölgy mondjuk minimum 5 évvel fiatalabbnak néz ki.
Hol vannak azok az édes ékes megszólítások, amelyek pukedlizésre és pirulásra késztetik (késztetnék) a hölgyeket? Sehol.
Csá-csumi-csá, helló szia, szevasz, satöbbi. Tehát hogy vázoljam a helyzetet: nem elég, hogy letegez – következetesen visszamagázom, nem veszi észre magát; nem elég, hogy “új műanyag vacak belátásmentesítő fólia került tegnap az ablakra, csak kicsit húzd le, na jó” szöveg, majd a légkondival kifagyasztás következik, ezután pedig még bátorságában, mit bátorságában: teljesen normális, hogy nem tud visszaadni 400-ból, mert nincs aprója, így 5500.- ft-ot fizetek azért, hogy úgy érezzem, még én teszek szívességet, hogy hazajöttem, leszálltam a reptéren, és ő kegyeskedik engem hazahozni a kocsiján.

NONSZENSZ, medames et messieures, ez teljesen inkorrekt és felháborító, különösen, hogy a sokadik alkalom! Degradálódás, pusztulás.
Igenis kikérem magamnak ezt a bánásmódot. Azt gondolom hogy ad 1) akinek ékes szép anyanyelve a magyar, igenis tud magázódni, és tessék használni! Nem csá-csumi-csá szevasz-tavasz mindenki, aki annak látszik! Ad 2) a tárgyak vannak értünk, és nem mi a tárgyakért. Ad 3) természetesen , liberté, égalité et fraternité, de egy szolgáltatásért borsos árat fizetve nem a vevő van a az eladóért (szolgáltatóért), hanem pont fordítva. Ugyanis belőlem tetszik élni. Mert oda viszem a pénzemet. De legközelebb máshova fogom.

És azt kívánom, egyszer bár lenne bennem elég bátorság, hogy kikérjem magamnak a tegeződést, és hogy tudjak NEM-et mondani arra, hogy kevesebbet adnak vissza “mert nincs apró”.