November 7-én új parlamentet választ az azeri nép. E jeles alkalomból, mint rövid távú választási megfigyelő készülök az útra – már Ferihegy 2B-n.
A gép 2 órát késik (hála Istennek így Budapesten is várhattam egy keveset, hiszen az eltöltendő isztambuli 9 várakozási órámból bőven telik ilyesmire), napon sütkérezem a váróban. Lézengő emberek, olykor a székek közt futkározó gyerkőcökkel.
Valahogy a gyereke mindent felderítenek: talán mindenkit önmagára emlékeztetnek, amikor még gyerek volt. Mindenesetre színt, örömet, kedvességet és szelídséget visznek még a legvadabb férfitekintetbe is. Vagy a leghidegebbe.

Baku a Kaszpi-tó partján fekszik, vagy ha úgy tetszik: a Kaszpi-tenger partján. Ugyanis a Kapszpi tó egy sós tó, tehát valójában tenger, de mivel sokkal kisebb mint a tengerek általában, olykor szimplán letavazzák. Baku, a főváros, azeri nyelven Baki azt jelenti: szelek városa. Az ország neve pedig – Azerbaijan – vagyis: ‘tüzek országa’. (a kietlen földeken a gázszivárgás következtében fel-fellobbanó kis tüzek miatt lett ez a neve…)

Áprilisban már jártunk Azerbajdzsánban a kollégámmal, akkor egy konferencián. Akkor tört ki a szép nevű Izlandi vulkán, így 3 nappal tovább kellett maradnunk – igazság szerint annyira nem is bántuk, kiváló, tenyéren hordozásban volt részünk 24 órában.
Most jó lesz kicsit visszatérni, újra gránátalmás szósszal öntözött halsültet enni (amit éppen Grúziában is megtehet az ember, mert az kaukázusi népek konyhája már csak ilyen közel áll egymáshoz), bár szabadidőnk most nem sok lesz. Potom 3 napos út, az oda s vissza út ideje önmagában körülbelül lefedi azt az időt, amennyit majd Bakuban töltök.

Utazni jó. Kitágítja a világot. Észreveteti, hogy vagyok. A világban. Hogy ilyen és ilyen szokásaim vannak, amit erre a pár napra elhagyok, és jé, még mindig jól működök! Hogy hogyan viselkedem szélsőséges helyzetekben. Hogy milyen érzés újra és újra áttörni a felhők tömött hadseregén (már ha ködös, esős az idő, most épp szerencsére nem), és diadalmasan szembemosolyogni a ragyogó napot és kék eget amikor felérünk a fellegekbe. Álomszép. Ezt nem lehet megunni.

Az átvizsgálásnál várakozásaimmal ellentétben most nem volt tömeg, nagyon gyorsan bejutottam.

Elindult valami kis mozgolódás, talán már leszállt a gép, és lassan beszállhatunk. Irány Isztambul, ahol még sosem jártam, és most sem fogok – ennyivel nem érdemes elintézni Isztambult, oda minimum egy hosszú hétvégére érdemes elmenni körbeszimatolni az utcai illatokat, megcsodálni a török életet. Szárnyalásra fel!