Shanghai Express

Meleg van, a levegő párás, fülledt. Szürkeség, eső előtti ködfátyol: a levegőből facsarni lehetne a vízcseppeket.A taxiban pedig kalapban és pulóverben utazom, annyira fáj az arcomba kapó légkondi. Végül megérkezünk a pályaudvara, s bár a kínai írásjeleket nem olvasom, a számok arab formájúak, mint nálunk, így időpont és vonatszám alapján könnyű felismerni, melyik platformról indul a vonatunk. 

Kicsivel több, mint 5 óra alatt megtesszük a kb. 1200 km-es távolságot Shanghai-ig. Peking külvárosa a Mátrix filmből ismert épületóriásokra emlékeztet, apokaliptikus, szürke időben: elrettentő tömegük a sok apró ablakkal egészen valószínűtlenné teszi azt, hogy egy-egy épületben emberek tízezrei élnek.

Az úton Shanghai felé hasonló épületekkel körülkerített névtelen óriásvárosok sorjáznak, a földeken tradicionális kínai kalapos hajlongó dolgozók, és elvétve, hol itt, hol ott apró házikók a földek tündéreinek tiszteletére. 

Az utolsó pekingi vacsorán stílusosan pekingi kacsával búcsúztunk a várostól.

Az idegenvezetőnk szerint, akivel tegnap ellátogattunk a Nagy Fal egy darabkájához, Pekingben naponta 6 millió (6 000 000) autó cirkulál.

A dudaszó állandó, „hello, itt vagyok!”, „vigyázz, jövök”, „hé, engedj el” megfejtésekkel viszonylag jól navigálható. De igazán figyelni kell, mert sem a biciklisek, sem a kismotorosok, sem az autók nem lassítanak – jelen kell lenni mindig ott, ahol testünkben közlekedünk, különben könnyen ütközhetünk.

Óriási – 10 milliós !! – városi biciklipark, rendkívül okos és egyszerű számzáras megoldással, beépítve a bicikli szerkezetébe, ami a hátsó kereket zárja. Egy mobil alkalmazással működik, amely a biciklin lévő QR kód beszkennelése után megküldi a bicikli számkódját, s már lehet is menni. Nincs biciklidokk, lényegében bárhol lehet biciklit találni és leparkolni. Bicikli-hegyek a metróállomások mellett. 

Elektromos biciklik, elektromos kismotorok és motorok, háromkerekű tuk-tuk-ok, amelyek a hozzá nem szokott szemlélő számára veszélyesen cikáznak az autók, biciklik és gyalogosok között.

A legtöbb régi lakásban, házban nincsenek WC-k, ezért aztán minden sarkon köz-WC van (kismamák álma), bár a női részlegben épp csak a bejárati ajtóból nem lehet rálátni a budikra, de egyébként a legtöbb helyen a kis, mellmagasságig érő oldalválasztó, ajtó nem található. Végül is, úgyis guggolni kell. Azt hiszem ezt „nyitottságot” a legnehezebb megszokni, bár határozottan jó, hogy bárhol, bármikor van lehetőség bármilyen szükségletre (csak papír legyen kéznél).

A Tiltott Városba annyi helyi erő próbált meg egyszerre bejutni, hogy feladtam, inkább átverekedtem magam az ember-áradaton visszafelé, amerre jöttem.

Otthonos, kedves emberek.

A Nagy Fal lenyűgöző, és ezen belül különösen az, hogyan építették a védő téglafalakat a falon futó ót köré: nem horizontálisak/vízszintesek, mint az ma megszokott, hanem egy az egyben követik a hegyvonulatot. Csodás. Az egy szakasznyi oda-vissza lépcsőzés (olykor jó 40-50 cm magas, eredeti épcsőfokokkal) alatt egy útitársunk FitBit mérése szerint összesen 72 emeletet másztunk meg…

És a legfinomabb ezután következett: egy óriási, több, mint 1800m hosszú, kanyargó fémcsúszdán, egymástól egyenlő 200-300m távolságra elhelyezkedő „őrök” vigyázó szemei előtt leszánkóztunk a parkolóba.

A legmodernebb technológia keveredik állandóan a legrégebbi, ismert és bevált használati tárgyakkal, világgal. Beláthatatlan méretű embertömeg. Mégis otthonos, mintha már jártam volna itt, csak akkor még kevesebb volt az ember, és több a „Hutong”, a régi városrész.

Nagyon kevesen beszélnek angolul (vagy bármilyen más számunkra érthető nyelven). De azért kiválóan el lehet navigálni, gyalog, buszokkal és metrókkal. És bár alig van világítás este az utcákon, minden teljesen biztonságos. A WC-kben is.

A digitális diétánk még tart, a népnek „ártó” weboldalak cenzúrázása nem vicc: sem Facebook, sem Twitter, sem Instagram, FB Chat, google alkalmazások nem futnak.

Persze vannak ezeket helyettesítő programok, például a WeChat, amely hang-azonosítással regisztrálja a felhasználókat (és ha bankkártyát ad hozzá az ember, akkor fizetni is lehet vele Kínában, a telefonon keresztül. Biztonságosnak nem túl biztonságos, de egyszerű, és kényelmes.)

Jó lenni megtanulni, tudni a nyelvet, közelről hallgatva, figyelve, nagyon szép, s az arcok millió történetről, életútról beszélnek – pont, mint otthon (Europában). Olykor egy-egy kisgyerekes család odajön hozzánk, hogy ugyan pózolnánk-e egyet a gyerekükkel egy fotó erejéig… hát persze. Szívesen.

S a gyerekek néha tátott szájjal bámulnak ránk, úgy elenyészik a beutazó s itt élő külföldiek száma a helyiek mellett. No meg Shanghai az igazi nemzetközi gazdasági és üzleti központ, ott folyik igazán a nemzetközi élet. Peking kulturális, történeti és politikai központ.

Az óriási házak után zöldellő hegyek-völgyek, kis falvak, gazdaságok, gabonaföldek sorjáznak. Rohanunk Shanghai felé.

This entry was posted in átmenet, út, Uncategorized, utazás and tagged , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s