fekete rigó

Éveken keresztül a fekete rigókat hiányoltam a legjobban Barcelonából. Az ő tavaszi dalukat, amely felderíti a szívet a hosszú tél után.

A harmadik emeleti lakásunk belső udvarában előfordulnak madarak, de főként galambok, néha gerlék, sirályok – és nyáron fecskék, csiripelő, fecsegő, sivító fiaikat költő és tápláló fecskék.

Most tél van bennem, és gyász, majd idővel az arany nap kimossa.

És hirtelen, a semmiből, a legnagyobb szükségben, a kőházakkal szegélyezett belső udvaron, megjelentek a rigók. Egy pár rigó biztosan, mert a rigódalnokok párban járnak, és egymásnak fújják.. felelgetnek. Két napja jelentek meg, vagy talán három napja.

Most is itt dalolt, egészen közel, becsorgott az aranydal nyitott ablakon, a szürke ég alatt, amelyből a vihar s eső még nem döntötte el leszakad-e vagy még kitart egy darabig.

Talán esni is fog. És akkor fellélegeznek majd a fák, és lehet, hogy az emberek is. És talán szél jön, hogy kiseperje a várost és a szívből a hamut.

 

 

 

This entry was posted in átmenet, élet, Uncategorized and tagged . Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s